írás tilalma: jogszokás Izraelben a babiloni fogság után, mely megakadályozta, hogy a →Tóra új helyzetekre való alkalmazását (→rabbinizmus) írásba foglalják, nehogy véglegesen kötelező formát öltsenek. Ezzel kiiktatták idejüket múlt szabályok megkövesedését, és minden nemzedék megkapta a feladatot, hogy átvegye a hagyományt és illessze saját körülményeihez. - Az ~ eredetileg csak a Törvény aktuális értelmezésére vonatkozott. Jiszmael rabbi iskolájában így tanították: A törvényértelmezést nem tartalmazó hagyományt „leírhatod, de a törvény értelmezését nem szabad leírnod”. Ezt azonban nem egyformán értelmezték: történt bizonyos „kodifikáció”, mint ezt a kumráni Böjti tekercs tanúsítja, ugyanakkor mások szerint a szentírási kv-eken kívül egyáltalán semmit nem szabad írásba foglalni. Eleazar rabbi szerint „a Törvény nagyobbik részét írásban, a kisebbik részét szóban kaptuk”. Johanan rabbi azt mondta: „A nagyobbik részt szóban, a kisebbiket írásban...”, Jehuda bar Nahmani szerint: „Ami írva van, nem adhatod át szóban, amit szóban kaptál, nem adhatod tovább írásban”. Johanan rabbi azt mondta: „A Szent, legyen áldott az ő neve, csak a szóbeli Törvény miatt kötött szövetséget Izraellel”. - Mindent összevetve úgy tűnik, hogy az ~ a teljes szóbeli Törvényre vonatkozott. E tilalom éle közvetlenül a rabbinizmustól távol álló szekták ellen irányult, melyeknek körében sok eszkatologikus írás született, és titkos tanításokat is átadtak, melyeket részben a pátriárkák ajkára adva írtak le. - Az ~ keletkezési ideje sem határozható meg pontosan. Sirák fia könyve előszavából látható, hogy a nagyapa, kinek könyvét az unoka, Jézus Kr. e. 132: fordította, még semmit nem tud e tilalomról. És ez az egyetlen szentírási kv., mely nem része a héber kánonnak, a Talmud mégis a Tórához hasonló tekintélyként idézi. Ugyanígy nem tudjuk, mikor oldották föl az ~t. Tudjuk, hogy Kr. u. a 2. sz: néhány rabbi gyűjteményt készített a szóbeli Törvényből. Általában úgy tartják, hogy az ~ a →Misnával szűnt meg, amit Jehuda Hanasi rabbi Kr. u. 200 u. állított össze. **

Schubert 1955:6.